Már nem éget úgy, hiába minden,
Emlékké fakult a lüktető láz.
Hidd el kedves, visszaút nincsen.
Ez már a semmi. Ez már csak máz.
Nem a szeretet, ami így elmúlt,
Az az egyetlen, ami még maradt.
A tűz lett parázzsá s mikor elfúlt,
Hamva emelte közénk e falat.
Fázom. Egyre hidegebb az éjjel.
Üres mosolyoddal fordulsz felém.
Régen a szemed tele volt kéjjel,
S naponta többször szerettél belém.
De már nem éget, hiába minden
Emlékké fakult a lüktető láz.
Hidd el kedves, visszaút nincsen.
Ez már a semmi. Ez már csak máz. |